Ma vagyok tíz nappal a kiírt időpont után, ezért CTG-re kellett mennem a St Michael's kórházba. Sejtettem, hogy nem lesz leányálom, mert már a bába jelezte, hogy a szülésindításról is fognak velem beszélni ha elérkezik ez az alkalom.
Otthoni tapasztalataim erről nincsenek, de sztori akad bőven, magyar és angol is, jobbnak láttam erősítéssel érkezni. Dawn, akivel Ádám együtt zenél, húsz éve otthon szült, értette hogy nem szeretném, ha indokolatlanul megindítanák a szülést, és felajánlotta, hogy segít az orvosokkal való kommunikációban. Sőt, egy barátjuk független bába, megadta a számát, hogy beszéljek vele, tudjam meg, mire számíthatok.
Tehát tegnap felhívtam Suet, a bábát. Csomó mindent kérdezett rólam, az előző terhességekről meg a mostaniról. Végül azt mondta, hogy nem hiszi, hogy bármi gond lenne, de tudjak róla, hogy ha a baba jól van, akkor nem beszélhetünk valódi túlhordásról, és nincs orvosilag szükség a szülés megindítására. Felvértezett arra az esetre is, hogy mit kell mondani, ha netalántán a 42. hét betöltése után szeretnék otthon szülni, és a segélyhívón a diszpécser visszapattint, hogy nem fognak kijönni, hanem menjek be a kórházba (a supervisor of midvives-t kell kérni: pont erre vágyom vajúdás közben). Mindenesetre biztosított arról, hogy akármi van, ha hívom őket és világossá teszem, hogy nem megyek be, akkor kötelesek engem az otthonomban ellátni.
Samónak kötőhártyagyulladása van, ő itthon maradt, többiek suliban, Ádámmal elindultunk Dawnért (félórás késéssel, de rá volt számolva a dugó, úgyhogy pont odaértünk 5 perc alatt). Dawn átnavigált minket egy gyönyörű városrészen, és végre eljutottunk a St Michael's-be. A CTG teremben 4 ágy van (ülősre állítva), függönnyel leválaszthatóak, ha akarjuk. A mellettem levőn egy nő vigyorgott, szintén 10 napos túlhordással. Dawn ír, de angol módra irtó jól tud idegenekkel a semmiről beszélgetni. Sopánkodott a szomszéd sorstársamnak, hogy milyen nehéz ez a helyzet, hogy így macerálnak (Dawn előzőleg próbált rávenni, hogy be se menjek erre a vizsgálatra, mert ki fogok készülni). A csaj vidáman válaszolta, hogy ez igazán nem durva vizsgálat, és ő már megszokta, mert az előző gyereknél is ez volt, de aztán minden simán ment. Erre Dawn bátorította, hogy még azért megindulhat természetes módon a szülés, mire a csaj fülig érő szájjal azt mondja, hogy nem hiszi, holnapután jön szülésindításra. Összenézünk, hiszen az még csak 12 nappal van a kiírt időponton túl, a 42. hetet sem várják meg. Dawn sem értette, hogy mit vigyorog ez a csaj, fogalma sincs, hogy mit fognak vele csinálni 2 nap múlva? Meg is kérdezte, hogy az előzőnél hogy volt. Hát ott is indították, és ne aggódjunk, ő tök rendben van evvel, és most is így lesz. Én itt feladtam, sokkal jobban érdekelt, hogy miért nem kezdődik az én dolgom, mert már eléggé megvárattak.
Először ultrahangra mentünk Ádámmal, mármint engem ultrahangoztak, Ádám meg figyelt. Meg én is figyeltem, meg a csaj is. Kérdezte, hogy ha véletlenül látszik a neme, akkor megmondja-e. Persze. Szóval a magzatvíz mennyisége pont tök jó volt, mi egy helyen összenéztünk Ádámmal, nem beszéltünk róla azóta, hogy mire gondoltunk, de én egy határozott pöcsöt láttam, akkor nyugodtam meg, mikor kiderült, hogy kettő olyan is van, akkor az biztos valami más. Mindenesetre a csaj azt mondta a végén, hogy nem biztos, de lánynak látta.
Visszamentünk Dawnhoz, aki addigra a vidám áldozattal már mindent megbeszélt. Még egy emberöltőt várakoztunk, majd rákötöttek a gépre. Azt mondták, hogy húsz perc elsz, majd halkan hozzátették, hogy legalább. Szóval tovább untuk magunkat ottan, Ádám majdnem elaludt, tényleg rém unalmas volt. Aki még nem látott ilyet: 2 ponton hasamon egy tappancs, megy egy gép, amin a két érzékelő által mért dolgokat mutatja a monitor, illetve egy papírra is nyomtatja, egy centit nyomtat egy perc alatt. Dawn felment unalmában az internetre, gyorstalpalta a határértékeket és közölte, hogy perfect hartbeat, mehetünk haza. Mikor kijött az első tíz centi, a telefonommal lefotóztam, és a huszonegyedik század vívmányainak köszönhetően még mielőtt a bristoli egészségügyi személyzet megnézte volna, jött az email a háziőrizetből, Budapestről, hogy szuper minden érték. Összesen 3 emailt küldtem, Ági meg otthon elemezte az értékeket.
Persze összesen nem húsz perc volt, mert húsz perc után méltóztatott felébredni a csaj a hasamban, és onnan még húsz perc kellett. Utána ők is elmondták, hogy nagyon elégedettek, és minden nagyon rendben van, és akkor jó lesz-e nekem holnapután a szülésindítás.
?!?!?!?!?!?!
Hát oszt' miért??? kérdeztem nemes angolságommal.
Kérem szépen, azért, mert akkor már 12 nappal leszek túl a kiírt időponton.
?!?!?!?!?
És a WHO ajánlását hova rejtettétek? Mivanmár? Ezért jöttem ezernyolcszáz kilométert a családommal, hogy ugyanazt a szar dumát lökjétek?
Elmagyaráztam, hogy ha a baba jól van, akkor megvárnám, hogy kijön és kész.
Erre azért más volt a válasz mint otthon lett volna, de komoly vívás kezdődött:
Először is, amíg a gyerek bennem van, addig nincsenek jogai, addig az élőlény én vagyok, és az én jogom, hogy bármilyen beavatkozást visszautasítsak. Elfogadják, hogy ezt kérem, de most akkor hívnak egy orvost, hogy az ő érvelését is állom-e.
Megint egy félórás várakozás, utána megjött az orvos (itt valahogy mindenki nő, otthon minden nőgyógyász férfi) szóval ő is jött ugyanavval a dumával. Mondtam, hogy ha a baba állapota nem indokolja, akkor várnék, és majd kijön magától. Avval érvelt, hogy azért kell megindítani amíg jól van (!!!), mert ha már nincs jól, nem fog tudni kooperálni a szülésnél, és nem fogom tudni megszülni. Erre kiszaladt a a számon, hogy Leó milyen rosszul volt, pedig nem is volt annyi idős magzat, hogy legyen CTG, és mégis meg bírt születni, de már bántam, nehogy azt higgye, hogy hajlamom van a rosszul levő gyerekek szülésére, és hozzá is tettem, hogy valami vírus lehetett az oka annak az ügynek.
Aztán jobbnak láttam erre az ügyre koncentrálni.
Elmagyaráztam, hogy tisztában vagyok vele, hogy a 42. hét végéig normális terhességről beszélünk, és nincs semmi ami az indítást indokolná. Utána beszélhetünk túlhordásról, bár az esetemben kevésbé, mert a terhesség eleje óta más időpontot számolok, mint ők (ez a rész nem igaz, de előrelátó voltam, és az első leleteken is megjelenik hogy én május 24re számoltam csak ők mindig felülírták - igaz, hogy amikor pontosan lehetett volna ezt mérni, akkor nem mentem ultrahangra - illetve mentem csak azt mondtam, hogy anonim ultrahangot szeretnék, és nem lett ezért nyoma).
Mindenesetre sokáig vizsgálta az ultrahang leleteimet, és belátta, hogy azokból bizony nem tudhatja biztosan, hogy mikorra vagyok kiírva, de azért az sem igaz, hogy fogalma sincs, ezért mégiscsak azt gondolja, hogy jól számolta a kompjúter (?)
Még azt mondtam neki, hogy ha túl is hordom, szeretném természetes úton szülni, amennyiben a baba jól van. Na azért ez kiütötte a biztosítékot, és megkérdezte, hogy mégis mennyi ideig szeretnék várni a 42. hét után? Mondtam, hogy a normális szóráson kívül is létezik szülés, és én ez gondolok lenni ha úgy jön ki a helyzet.
Ekkor Dawn átvette a szót, kicsit cizelláltabban elmondta, hogy tisztában vagyok az állapotommal és a jogaimmal is, értem a helyzetet, és többedszer mondtam világosan, hogy nem egyezem bele a szülésindításba. Most semmiképp, és visszajövök két nap múlva CTG-re, de ha jól van a gyerek, akkor sem fogok beleegyezni. Erre az orvos tök udvariasan közölte vele, hogy velem beszélget, és épp erről igyekszik meggyőződni, hogy vajon értem-e, hogy miről van szó.
Majd mikor belátta, hogy erős a csapatunk, előjött avval, hogy akkor egy kis méhszájtágítást tud ajánlani (ha tudom, hogy ez mit jelent, mondta enyhén lekezelően), mert az nem gyógyszeres beavatkozás, tudnék otthon szülni, és csak egy picit kellemetlen. Na én itt vesztettem el a türelmemet, csak ezt ne mondta volna, hogy picit kellemetlen. Elmondtam, hogy tudom, miről beszél és tudtommal borzasztó fájdalmas, és nem szeretném hogy megindítsa a szülésemet, nem a gyógyszeres indítást utasítottam el, hanem az indok nélküli indítást. Akkor még visszatért arra, hogy 3 gyerek után épp hogy csak kellemetlen lenne nekem ez a kis burokleválasztás-méhszájtágítás.
Ennél a pontnál úgy éreztem, hogy sosem lesz vége, és megkérdeztem, hogy legközelebb is ilyen hosszan fogunk-e beszélgetni, mert már lassan két órája itt vagyunk, mennék, és biztosan nem engedek semmilyen beavatkozást, hiszen a baba jól van.
Mikor ez végre átment, akkor két A4-es oldalt teleírt avval, amiről beszéltünk, valamint hogy 2 nap múlva jövök CTG-re és újabb fejmosásra (orvosi konzultációnak hívta)
Csurom-csurom víz voltam mikor eljöttünk, de nagyon jó tudni, hogy a Janka jól van.
Nagyon rossz hogy a CTG-re szükség van, és össze van kötve evvel a szivatással. Dawn persze megmondta, hogy szerinte ez az egész CTG hülyeség, és ne jöjjek többet. De én Ágira hallgatok.
Nagyon hálás lennék, ha csütörtökön már nem ez lenne a téma...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése