2012. április 19., csütörtök

Midwife chat

Ma nagyon szülésre készülős napot tartottunk, először is felugrott egy bába meg egy bábatanonc úgynevezett midwife chat-re, amit Magyarországon úgy hívnak, hogy 37. heti beszélgetés. De teljesen másmilyen volt. A közös, hogy ez az otthonszülésre való felkészülés része.
Magyarországon ilyenkor az utolsó ultrahang-lelettel elmentünk a bábához, aki meggyőződött arról, hogy nincs egészségügyi akadálya annak, hogy otthon szüljünk, beszélgettünk arról, hogy milyen lelki akadályai lehetnek a sima szülésnek (ez személyre szóló persze), vittünk egy térképet ami alapján el lehet találni hozzánk, HIV szűrésről papírt mert a magyar terhesgondozási protokoll még a középkorban van, és abba ez nem tartozik bele (Angliában igen, ez egy kötelező szűrés). Beszéltünk arról, hogy melyik bábát vagy dúlát szeretnénk, ha a szülés időpontjában lesz választási lehetőség.
Itt házhoz jön a bába erre a beszélgetésre, pont akkor érkezett, mikor Ádám felfújta a birthpoolt (medence a szüléshez). Direkt olyan bábát küldtek, akivel még nem találkoztam, nagyon helyes volt. A bábatanonccal már találkoztam, ő is irtó kedves, kissé butácskának tűnt, de nagyon mosolygós, aranyos. Körülnéztek, és megállapították, hogy a lakás alkalmas otthonszülésre, van villany és melegvíz. Megnézték a leleteimet, meg voltak elégedve. Beszéltünk a protokollról, hogy szombattól a 42. hét végéig szülhetek itthon (ez 5 hét összesen). Rögtön visszakérdeztem, hogy mi az eljárás, ha most indulna meg, mert én már nem mennék kórházba. Azt mondták, hogy természetesen a babák nagy része megszületik ilyenkor is egészségesen, és kijönnek simán, de hivatalból javasolják, hogy menjünk be. Örültek, hogy van medencénk, és elmondták, hogy náluk lesz gáz a kocsiban, de nem hozzák be, csak ha szükségem lesz rá. Mondtam, hogy én inkább aromaterápiára gondoltam mint fájdalomcsillapítás. Erre mondták, hogy sajnos nem végeztek aromaterápiás tanfolyamot, mert az nagyon drága, pedig szeretnének. Akkor megmondtam, hogy valószínűleg lesz egy dúlám Magyarországról, és az előző szüléseimnél kaptam muskotályzsályás forró borogatást, és az nekem nagyon jó volt, és most is így szeretném. Aztán kérdezték, hogy ismerem-e a TENS-machine-t, mert azt lehet bérelni £15-ért, és az a derekamnál elektromos impulzusokkal bizseregtet, és én tudom szabályozni. Kérdeztem, hogy evvel mi történik, ha be szeretnék szállni a vízbe. Hát, akkor sajnos le kell szedni. Hát, akkor megleszek nélküle is, amúgy sem túl szimpi a cucc.
Hoznak ezen kívül gumikesztyűt, a baba leszívásához eszközt, takarító cuccokat, hogy a végén rendet rakjanak.
Elmondták, hogy milyen elsősegély helyzetekre vannak felkészülve, amíg kiér a mentő vészhelyzetben, infúzó, oxigén meg ilyenek. Azt is elmondták, hogy nagyon hamar kiér a mentő, mert a szülésnek elsőbbsége van a többi mentőhívással szemben, és vészhelyzetben ezért a leggyorsabban úgy jutok (vagy a baba) kórházba, ha mentőt hívunk. Megkérdeztem, hogy jöhet-e a mentőben az Ádám vagy mehetek-e én a babával, és persze igen.
Legyen összekészítve a kórházi táska: pizsama, neszeszer, babaruha, pelenka és szoptatós melltartó (valahogy evőeszközt meg wc-papírt nem mondtak :) )
Megkérdeztem továbbá, hogy mennyi időnként néznek szívhangot, azt mondták, hogy a vajúdás alatt 15 percenként, a kitolás alatt 5 percenként, 1 percig. Pulzust óránként, vérnyomást és hüvelyi vizsgálatot 4 óránként, de ezek nem szigorú dolgok, ha félig kint van a feje, és látják, hogy így is úgyis mindjárt kint van akkor tök mindegy, milyen a szívhang vagy az én vérnyomásom, mert ha baj van, akkor is a legjobb, ha kinyomom, ha meg nem piszkálnak, akkor pont ezt fogom tenni. Kérdezték, hogy kaptam-e gyorsítót a lepényleváláshoz, mondtam, hogy nem. Magyarországon kórházban mindig adnak (csak nem kérdezik meg), és Ági ellen úgy tudom, az egyik vád az volt, hogy nem tekintette bajnak, hogy nem jön ki a placenta olyan gyorsan, mint kórházban oxytocinnal. Itt akkor javasolják, ha csak félig válik le, és erős a vérzés. Vagy valami más komplikáció van. Ha szeretnék, adnak, de úgy látják, hogy nem valószínű, hogy nekem fel fogják ajánlani.
Beszéltünk a K-vitaminról, amit mindenkinek felajánlanak, de a kórházba menősöknek erősen ajánlják, mármint aki nem otthon fejezi be komplikáció miatt (a császárosoknak, koraszülötteknek, nagyon pici babáknak és a forszírozott születés után - ez nem tudom, hogy csak a vákuumot/fogót vagy a gyorsítást is jelenti-e). Tudják injekcióban meg cseppekben is adni. Mondtam, hogy ennek utánanézünk.
Még kitértek arra, hogy azt szeretnék, ha rendszeres, erős, tízperces méhösszehúzódásaim vannak, akkor szóljak, hogy tudjanak róla, hogy ma szüléshez jönnek. De csak akkor hívjam őket, ha már legalább 5 percesek. Úgy gondolják, mivel a kitolási szakra egy másod-bábát is kihívnának a protokoll szerint, de nálam kábé akkor fognak ideérni, szóval egyből ketten fognak érkezni. Ha váltás van pont, akkor jön egy másik bába, de ha már látszik, hogy hamarosan baba lesz, akkor nem mondják azt, hogy látom már a hajas fejbőrt, viszlát itt a váltás, minden jót, hanem akkor már maradnak (naná, majd pont a legjobb részt szalasztanák el).
Mielőtt elmentek, kiszámoltuk, hogy még 3 bábával nem találkoztam, ebből kettő nagyon tapasztalt, ők a főnökök, és aranyosak, meg a harmadik is aranyos, mondta Laura. Állítólag mind nagyon hasonlóan lelkesek és aranyosak (ez eddig tényleg igaz, de ha nem lenne, akkor is ezt mondanák) és hasonló a szemléletük.
Kérdeztem még, hogy egy hónapban hány otthonszülés tartozik ehhez a körzethez, és hány százalék megy kórházba. Havi 3 és 10 közötti szülés van, most épp nem lesz sok, de majdnem mind először szülnek, ami hosszú vajúdást jelent. Az elsőszülők 45%-a megy kórházba, többediknél 10% körüli ez a szám. Gondolom, nem várnak olyan hosszan vagy ha elfárad a nő, felajánlják a bemenést, ami egy olyan helyzetben, hogy a nő nem tudja, mi következik és meddig tart, elfogadja a tapasztalt bábának. Ezt csak gondolom, de az nyilvánvaló, hogy az időtartamhoz köze lehet a nagy különbségnek, mert komplikációból a későbbi szüléseknél szokott több lenni. Személy szerint ez a bába még sosem vitt be többedszer szülő nőt kórházba.

Miután elmentek, kisikáltam a medencét és feltöltöttük, aztán rögtön kipróbáltam, nagyon szuper, jót pihentem benne, a hajolgatás után jól is esett nagyon. Délután a srácok is kipróbálták, irtóra tetszett nekik.
Meglepően jól tartotta a meleget. Artúrnak ezer kérdése volt a szüléssel kapcsolatban, Samu elámult, hogy ez nem csak egy medence, hanem direkt szüléshez van, kapaszkodókkal meg pohártartóval meg felfújható zsámollyal, meg meséltem, hogy még heveder is van hozzá, és akkor a kapaszkodót szemból is lehet húzni, szóval menő. Végigvettük, hogy kit hogyan szültem és azt a medencében hova kapaszkodva érdemes (Ádámot ezúttal lehet, hogy nem karmolom össze majd)

És akkor már úgysem feküdtem eleget, még egy kicsit főztem is, de azért az már sok volt, és azóta rendesen fekszem megint. Ádám bebiztosította magát, nehogy lemaradjon a szülésről és ezen a hétvégén mégsem megy el, én úgy tervezem, hogy azért a májust mindenképp megvárjuk. Úgysem mi döntjük el.

Szülő tervez, Janka végez.


update: folyt köv. a következő bejegyzésben




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése