2012. április 8., vasárnap

Pelenkakérdés

Amíg Ádám Franciaországban van (2 nap), gondoltam, előveszem a Janka zsákjait, hogy megnézzem, hány újszülöttruhánk van, mosok, szortírozok. Kihoztuk a mosható nadrágpelenkákat is magunkkal, amiket még Samunak vettem, kiszolgált azóta pár gyereket, és nagyon büszke voltam, hogy ki tudtam deríteni, hogy kinek adtam oda utoljára. Megvolt nekik még, sőt, alig használták. Örültem, kihoztuk.
Meg sem néztem, csak most. Sajnos a 12 év alatt elöregedett bennük a gumi. (Fanatikusoknak: Poponellában nem annyira, a Monapelben porrá hamvadt.) Ez kb azt jelenti, hogy a combján fog folyni a fos. A külső (gyerekkorunkban gumibugyi néven emlegetett) vízzáró réteggel kapcsolatban nem is voltak reményeim, mert az már akkor eresztett, mikor Arti használta. Összesen 5 db maradt, ami használható, de elég elnyűtt, vékony. Külső meg egy sem. Elkezdtem az ebayen nézegetni, és kiderült, hogy ez az iparág rengeteget fejlődött azóta, már nem olyan nagy bumszli a mosható nadrágpelenka, mert csomó olyan anyag van, ami nagyon erős nedvszívó és kisebb helyet foglal. Barátságosabb anyagból van a külső, vízzáró réteg, megjelent a bambuszból készült textil a pelenkapiacon. Meg a kínaiak. Jó márkát használtan ugyanannyiért kaphatunk, mint egy hasonló, sőt, már legújabb fejlesztésekhez hasonló no-name kínait. Kissé elszálltam a kérdésben. Rendeltem eddig 3 db mintát, nagyjából annyiért, mintha 1 db márkásat vettem volna boltban. Ha megjön, akkor tesztelem a nedvszívást meg a száradást is (ebből a szempontból is már nagyon jók a mai pelusok). Lesz bambusz és mikroszálas betétem, azt összehasonlítom a régi pamutbetéttel, amiből sok van. Aztán döntök, hogy mit vegyünk. A régihez külsőt venni valószínűleg nem is nagyon érdemes, mert az teljesen más rendszerű, és külön kéne kezelni. Inkább veszek 2 kompakt pelenkát, és akkor az öt ócska helyett lesz két modernem, még mindig jobb. Szóval ki jár már megint jól?

Hát persze, hogy a Janka.

Fehér nagy csomag helyett cuki színes puha pelenkái lesznek.

Ha valakinek van tapasztalata a különböző anyagokkal kapcsolatban, és megosztaná velem, örülnék.
Minky (műszálas plüss?) PUL, TPU amiket a vízzáró réteghez használnak azok közül, amit néztem.
Nedvszívó rétegnek pedig bambusz, bambusz-poliészter, microfibre.
A szempontok, ami érdekel: tapintás, vízzárás, nedvszívás, száradás.

cserébe ide teszem, hogy miből rendeltem (remélem, él még a link):
Kívül plüss, belül bambusz, a két réteg között kivehető mikroszálas betét

Ez a TPU külsős pelenka

Ez pedig plüss-bambusz, műanyaggal keverve, ami ha jó arányban történik, akkor tényleg javít a minőségén, ahogy írja. Ha eltúlozzák, olcsó lesz ugyan, de szar. Milyen jó, hogy textiles vagyok, ugye?

2 megjegyzés:

  1. Norci, a mamami.hu-n nagyon profik vannak ezekben a kérdésekben, fórummal, osztályozással, tapasztalatokkal, mosási tanácsokkal stb... és igen, vannak fanatikusok is! Tényleg marha sokat fejlődött ez a pelenka-iparág az elmúlt 10 évben, de azért marad a realitások talaján :-)
    Kölcsön nem műxik? A kórházi faliújságon erről nincs vmi? :-) puszi, K.Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Norci:
      a mikroszálast én nem ajánlom. Nagyon kicsi a nedvszívása és büdösödik a baba popsiján (tényleg csak ennél éreztem büdösnek a pisis gyereket!). Ellentétben a babmusszal, ami nekünk nagyon bejött. A babmusz hátránya csak annyi, hogy nyáron (terasz, napsütés, szél) fél nap alatt; télen (szoba) viszont csak 2 nap alatt szárad meg.
      Mi Pop-ins-t használtunk, asszem angol márka, biztos megkapod olcsón, használtam. Van 20 bambusz + 5 mikroszálas, és ezzel 5-6 naponta mostam.
      Márti

      Törlés