Izgalomtolulás

Mindenekelőtt be szeretném bizonyítani, hogy tényleg Londonban vagyok:

Tegnap este Ádám eléggé oda volt, hogy már ugyan minden össze van pakolva, de túlléptük az 5 köbmétert, ez jól látszik. Ezért holnap, azaz ma nem megy le a Vajdaságba próbálni a csütörtöki fellépésre, hanem akkor szedjem össze, hogy melyik doboz a legfontosabb, miből vegyen ki ezt-azt, ami mindenképp kell. Már lemondtunk az emeletes ágyról, a polcokról, a zsákfotelekről (a kanapét már az elején kiszórtuk, a konyhai székeket is már régebben), a kiválogatott könyvek feléről, a konyhai edények feléről, a fényképeinkről, a gyógyszerekről, a szőnyegekről és az összes olyan dologról, ami pótolható.



Ádám ma tehát kipakolt minden dobozt, hogy átrendezze a szisztémát, mikor telefonált a szállító srác, aki szívességből meg jófejségből nagyon olcsón szállít, hogy egy nappal korábban jönne, tehát kedd reggel. Na ez volt az a pillanat, amikor tényleg minden a feje tetejére állt. Cuccok széjjel, Ádám széjjel, én meg innen logisztikázzak. Nem tudtam hatékonyan segíteni, csak drukkolni. Mindenről lemondtam tulajdonképpen, csak a nagyértékű homeopátiás gyógyszergyűjteményemről nem meg a munkámhoz szükséges adat cd kollekcióról nem. A laptopom már velem van.
Közben Marcival elindultunk a postára, ahol fel kell adni az angol jogosítvány-igényléshez a papírt, mellékelve a magyar jogsit és személyit. A papírokat már tegnap kitöltöttük, a postázás nem volt egyszerű, mert direkt egy messzebbi, nagy postához mentünk, ahol nemcsak fel lehet adni, hanem vállalják, hogy át is nézik, hogy rendben van, jól töltöttük ki. Hosszú sor, az angolok híresen jó sorbaállók, tényleg. Kordon, türelem. Kiderült, hogy fél éve még vállalták, de most már nem nézik át, menjünk egy még messzebbi postához. Közben felvettük a Gabit, aki állásinterjún volt ma délelőtt, eredmény nincs azonnal, úgyhogy nem tudni, megkapta-e az állást. Elmentünk a török boltba, itt jön most a másik mai kép:

Ez az olivabogyós polc. Ha valamit nem ismertek fel az olivabogyó mellett, akkor segítek: az is olivabogyó, meg az is, meg amaz is. Három éhes ember egy török boltban... telepakoltuk a kosarat és iszkoltunk haza enni, csak közben megálltunk egy másik postánál, ahol egész biztosan átnézik, de ha nem, akkor majd elmegyünk ahhoz, amit ők javasoltak, csak az kicsit messzebb van.
Nos, itt sem akarták végignézni, csak ide nem a Marci kísért be, hanem a Gabi, aki nem volt szívbajos, beadtuk oszt kész passz. Mehetünk haza. Tegnap átnéztük kétszer, az elég.
Az izgalmak otthon fokozódtak, fel kellett hívni a Jobcentre-t (munkaügyi központ), hogy bejelentkezzek NI Number (TAJ-szám) interjúra. Ezt csak személyesen lehet. Csak angolul. Csak az országból. Ajajj, nagyon béna vagyok angolul telefonon, paráztam egy adagot, aztán hívtuk, aztán nem akarták felvenni, és mikor pont elfelejtettem kellőképpen izgulni, na akkor felvették.
A nő rendes volt, onnantól hogy a birthdate-et birthplace-nek értettem, azaz a mikor született kérdésre Budapesttel válaszoltam, és amikor újra feltette a kérdést, előzékenyen kiegészítettem, hogy Hungary, szóval onnantól úgy beszélt velem, mint egy enyhe fogyatékossal, szépen tagolva, lassan. Úgyhogy innen már tök jól is ment, igaza volt, velem így kell, főleg telefonon. Fel voltam készülve, hogy amikor majd mondja a címet, akkor egy szót sem fogok érteni, úgyhogy előtte megnéztem a neten a 3 bristoli Jobcentre iroda címét, így rögtön tudtam, hogy most melyiket diktálja. Azt persze nem kellett volna olyan tagoltan, mert láttam a címet magam előtt ugye, de elmagyarázni bonyolult lett volna, úgyhogy hagytam, hadd artikuláljon. Arra is fel voltam készülve, hogy a nevemet betűzni kell majd, a NATO betűzés szerint, azt már anyukám elküldte hetekkel ezelőtt, hogy enélkül nem lehet életben maradni, és tényleg. NATO betűzés nélkül még NI Numberem sem lenne. Azt mondja a csaj, hogy be kell majd bizonyítanom, hogy dolgozom már, úgyhogy vigyek számlát. Itt egy számla úgy néz ki, hogy fölírom a papírra, hogy mennyi az annyi oszt készen is van. Szerencsére az utolsó munkámnál, amit otthon csináltam, és még tényleg nem vagyok készen, és még tényleg nem fizették ki, már előre levajaztam, hogy innen adok számlát. Számlaképes vagyok. Ezt nagyon nehéz felfogni, csináltam egy számlát, semmi segédprogram, semmi extra.
Végül otthon is minden jóra fordult, mint a mesében: Ádám jelentkezett, hogy akkor lemérte a köbmétereket, és van hely, és mehet a zsákfotel, mehet a MÉLYTÁNYÉR!!! úristen, nem mondtam, hogy ne menjen a mélytányér, csak azt mondtam, hogy az nem kell a legfontosabb, elsőre kibontandó csomagba, mert első napokban tudunk müzlistálból enni. Mehetnek a fürdőszobai dolgok, mehetnek a szőnyegek, hurrá! Ez tényleg jó hír. Még a könyvek is mehetnek. És a sapkám, mert azért annyira meleg nincs (4-5 fok). Cipő nem kell, ezt elmagyaráztam, mert itt nincs igazi tél, amiben jönnek a gyerekek, az jó lesz áprilisig vagy májusig, a nyárit addigra kinövik úgyis. Szuper minden. Csak elmaradt a próba ugye, de akinek már megvan a jegye a csütörtöki MÜPA koncertre, ne izguljon, így is tökkirály lesz, én például nagyon sajnálom, hogy nem leszek ott, de állítólag dokumentálva lesz.
A tanítónénik otthonról írtak, hogy vigyáznak a srácokra, meg hogy édesek, ez nagyon jó nekem, szóval minden sínen van végül. Úgy várom már, hogy itt legyenek...