2012. június 15., péntek

Hallásvizsgálat

Ma voltunk hallásvizsgálaton. Otthon nem emlékszem ilyenre, bár lehet, hogy már azóta van. Emlékeim szerint otthon a hallássérült gyerekre azt mondják, hogy milyen jól alszik, a porszívóra sem ébred fel. Aztán amikor már nagyon rég nem beszél, akkor kerül el a hallástesztre.
Legalábbis a suliban levő hallássérült gyerekek szülei ilyesmit meséltek.
Itt besétáltunk (időpontunk volt, 2 percet kellett kb. várni), Janka a hordozókendőben aludt. Bedugtak egy műszert a fülébe (épp hogy), és azt vizsgálták, hogy a kiadott apró hangok a füljáratokban visszhangzanak-e. Ha nem, akkor lehet, hogy csak a fülzsír miatt, és később majd megismétlik, ha igen, akkor jól hall és legközelebb 5 éves korában nézik meg.
Perfekt, mondta a nő, és eljöttünk.
Janka fel sem ébredt.

4 megjegyzés:

  1. Mit nekünk porszívó! Lakótelepi lakásban ágya mellett fúrásra sem. És csak a harmadik audiológus mutatta ki a mindkét fülre 80%-os nagyothallást. A másik kettő tapsikált a gyerek mögött, amire ő hátrafordult. Hiszen nem hülye, csak süket volt szegény. Tökre tudta, hogy ott állnak a háta mögött.

    VálaszTörlés
  2. Nekünk mind a két gyereket vizsgálták. Állítólag a kórházban is (az első gyerek 5 hónapos korában kaptunk egy idézést a kórházból, hogy menjünk vissza, de nem voltak hajlandóak megmondani, hogy miért (nem mentünk)) és a körzeti -nagyon jófej- gyerekorvosunk is.
    És hát ők nem mai csirkék. :-) Szóval nem csak manapság van szűrés -elvben.
    (Ja, Magyarországon voltak a szűrések, itt Hollandiában a kutya sem figyelt semmire a másfél évesnél sem.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hollandiában a kutya sem figyel semmire? tök érdekes, hogy milyen eltérések vannak országok között. Amerikában pár napos korukban már nyomták a hallásvizsgálatot, meg egy rakás vérvizsgálat volt, amúgy meg percenként a gyerekorvosnál kell ülnünk ilyen-olyan-amolyan ellenőrzés miatt és hisztériáznak, ha a gyerek másfél évesen még nem tart előadást az egzisztencializmusról.

      Törlés
  3. Nem, Hollandiában kissé a ló túlsó oldalára került az a meglátás, hogy az orvos a pácienst egyenrangú félként kezeli. Gyakorlatilag nagyon hasznos, ha a problémád összes megoldási lehetőségét ismered, mert miután a biztosító keményen ellenőrzi, hogy az orvos mennyi vizsgálatot rendelt el és az valóban jogos volt-e, nem szívesen küldenek vizsgálatokra. Cserébe viszont nem szájhúzással reagálnak arra, hogy te egy véleményként kezeled amit elmond és ha úgy döntesz, mész tovább mondjuk homeopatához.
    (Ezek az én tapasztalataim, lehet más mást mesél majd.)

    VálaszTörlés