2012. június 13., szerda

Egy falat Magyarország

Kedden a követségre mentünk Londonba, hogy Jankának csináltassunk egyszeri utazásra jogosító okmányt, hogy eljöhessen velünk nyáron Magyarországra. Már szülés előtt aggodalmaskodtam ezen, mert az kiderült, hogy útlevelet kb. 3 hónap alatt kapna, és ez akkor is túl sok idő lett volna, ha korábban sikerül megszületnie.
Tehát egyszeri utazásra jogosító okmányt kellett szereznünk. Ehhez szükséges volt mindkét szülő együttes megjelenése a követségen, Londonban, valamint telefonon azt a tájékoztatást adták, hogy fényképet vigyünk a gyermekről, anyakönyvi kivonatot, a kompjegyet amivel utazni fogunk, meg 35 fontot.
Persze nem ilyen simán mondták, még a nyitvatartási idejük is többféleképpen van fent a honlapon, ezért rákérdeztem a telefonban is, akkor egy harmadik verzióval álltak elő. Kapcsolták a konzuli hivatalt, mert a fotóról nem tudták elmondani, hogy a kezem pl. benne lehet-e a képben, mert egy automatában csináljuk a fotót (legyen ébren, nézzen szembe, eddig oké, és ez is elég nehéz, hogy nem pislogjon, grimaszoljon, de fehér háttér is kell, stb). A nem túl kedves telefonos ügyintéző azt mondta, hogy nem lehet benne a kezem, legyen fehér a háttér. A kérdésre pedig, hogy ezt hogyan lehet elérni a kéthetes gyereknél, az volt a válasz, hogy eddig mindenki meg tudta oldani. De rég hallottam ilyen stílusban ekkora büdös parasztot a telefon túlvégén! Már akkor éreztem, hogy ez nem a szokásos angol ügyintézés lesz. Aztán kapcsoltak valakit, aki teljesen más nyitvatartási időt mondott megint, úgyhogy őt is megkérdeztem, hogy hogyan csináljuk a fotót. Szerinte csak az a lényeg, hogy a gyermek élénk ruhában legyen, és a többi persze hogy nem számít. Mi úgy döntöttünk, hogy ezt követjük, a másikat nem tudnánk megoldani. Biztonság kedvéért az útlevelünket is bepakoltuk, hogy ne csak a jogsival igazoljuk magunkat, bár én mondtam Ádámnak, hogy tök fölösleges, az is fényképes, és mondták volna ha kell. De nem súly, persze vigyük.
Megcéloztunk egy olyan időpontot, amikor egészen biztosan nyitva van a követség, mert 10-kor minden ügyintéző meg a honlap szerint is nyitva van. Kiszámoltuk, hogy ha Londonban dugó van, akkor reggel 7-kor kell nekivágnunk az útnak Jankástul. Itt a suli később kezdődik, úgyhogy egy normál napon 7.15kor kel a Samu, a kicsik meg 8-kor vagy később. Szóval a hatos kelés elég zombinak tűnt. Az is volt, illetve mi voltunk zombik.
Én az elején elhatároztam, hogy nem fogom idegesíteni magam, mert az egész helyzet annyira abszurd módon idegesítő, hogy nem hergelem bele magam, lesz ahogy lesz, töltünk egy (rohanós) félnapot Londonban és majd meglátjuk, mit tudunk intézni. No hát 7.40-kor sikerült elindulni, és persze akkor már Bristolban is dugó kezdett lenni, de nem volt vészes. A GPS szerint 11-re felérünk, az még belefér.
Szépen fel is értünk, sokkal hamarabb végül, alig vártuk, hogy megtaláljuk a követséget, leginkább a wc miatt, mert hát pisilni kellett de nagyon. Nem nyitottak először ajtót, de aztán mégis, kiderült hogy mi voltunk a bénák, mert rángatni kellett volna az ajtót, hogy kinyíljon, és mi ezt nem tudtuk. Végül is a csaj aki kinyitotta, megkérdezte, miben segíthet. Mondom neki, hogy legelőször abban, hogy megmutatja, hogy hol a vécéjük. "Az a Victoria pályaudvaron van legközelebb"
Oké, nem baj, majd behugyozunk, akkor útiokmányt szeretnénk csináltatni a babának. Akkor adott papírokat, amit ki kellett tölteni, jobb felső sarokban az állt, hogy "FELNŐTT". Szóltunk, hogy biztos-e, hogy a kisbabának ezt kell kitölteni. "Jaj, bocs, adok másikat, egyébként ugyanaz, csak ebben le van írva, hogy nem jöhet vissza csak az útlevéllel, amit otthon kell csináltatni és 3 hónapig is eltarthat" !!!!????!!!! MI VAN? meredtünk a picsá szilikonszájra értetlenül. Mi tart 3 hónapig. "Meg kell győződni a szülők állampolgárságáról" MIIIIIIIIIII?????? A magyar útlevelem pl. nem elég bizonyíték? "Mi csak tájékoztatjuk erről önöket, hogy ez az eljárás. Írják alá, ha szeretnének intézkedni."
Oké. Aláírtuk. Úgyis hamar meggyőződnek majd az állampolgárságunkról.
"Kérem a fényképet, a születési anyakönyvi kivonatot meg az önök ÚTLEVELÉT"
Na itt a vérnyomásom mínusz ezerről felszökött normálisra, azt hiszem, akkor ébredtem föl igazán. Ádám rögtön kérdezte, hogy ezt miért nem mondták, hogy kell, mikor kérdeztük, hogy mit hozzunk magunkkal. Azt mondja a szilikonszáj kioktatóan, hogy ezt azért magunktól is kitalálhattuk volna. Ádám hasonló hangvételben válaszolt, hogy mi azt találtuk ki, hogy megkérdezzük, mert nem akartuk elrontani. Na mindegy, mert végül hoztuk az útlevelet. Azt mondja a csaj, hogy akkor igaz, hogy egy hét alatt készen van, de mi csak utazás előtt 1-2 nappal fogjuk postán megkapni az okmányt, nehogy visszaéljünk vele. És mi van, ha nem kapjuk meg és utaznánk a gyerekekkel, megvan a kompjegy, a szállás, stb? "Akkor reklamáljunk a Royal Mail-nél (posta).
Sajnos nem volt ráborítható asztal, csak néztünk bambán, nem igazán tudtuk, hogy sírjunk, röhögjünk, dühöngjünk vagy csak fásultan csináljuk amire utasítanak minket (pisilni kellett nagyon, úgyhogy inkább végül belementünk, elég volt egy rövid balhé, úgyis teljesen rugalmatlan volt a helyzet).
Janka ennél a pontnál kakált egyet, úgyhogy én nagy élvezettel kicsomagoltam, és megmondtam Jankának fennhangon, hogy pont a megfelelő helyen szart, mert ez Magyarország Nagykövetsége.
Kicsomagoltam és szellőztettem egy kicsit, hogy mindenhova elérjen az illata. Az egész helyiség úgy kb. 3x3 méteres és kb. 6 ember volt jelen.
Mindent aláírtunk, megtörten kifizettük a pénzt, majd távozni készültünk, de mág Jankát öltöztettem, amikor az utánam következő nő sírva fakadt, hogy nem tudja 3 éve hazavinni a gyerekét, mert mindig valami akadályt görgetnek elé, nem tud neten időpontot kérni, telefonon nem lehet, most kivett egy szabadnapot és idejött Brightonból, és egy időpontot szeretne "Azt csak a honlapon keresztül tud" "De nem tudok, mert visszadob egy ponton az elejére." "Másoknak sikerült, akkor írjon emailt!" "Nem válaszolnak az emailekre" "Hazudik, (!!!!) mutassa az emailt, amire nem válaszoltunk!" "Hogy mutassam?" "Az iPhoneján például" (???????)
Na itt jöttünk el, illetve nagy kegyesen kapott időpontot (nem aznapra, vissza kell jönnie persze) egyébként egy szülői nyilatkozatot szeretett volna leadni, ami kb. 2 másodpercet vesz igénybe, a nyilatkozat készen volt, és ott volt a kezében.
Már elfelejtettük, hogy ilyen is van. Már elfelejtettük, hogy az ügyintéző valójában bonyolító.
Mikor majd nyáron Magyarországra érek a gyerekekkel, Ádám nem lesz még egy darabig az országban. Nem is merek arra gondolni, hogy ezt is csak együttesen és személyesen lehet csak intézni esetleg. Nem vesszük meg a repülőjegyeket visszafelé emiatt, tehát sokat fogunk bukni, az már biztos.

Hazafelé csak szótlanul meredtünk magunk elé az autóban nagyon sokáig.

22 megjegyzés:

  1. Hát, nem tudom, de szerintem az állampolgárságot és az útlevelet is csak személyesen, mindkét szülő jelenlétével lehet intézni. Ez szinte biztos!-de hátha van itt valaki, aki hasonló cipőben járt. Hogy van ez GB-ben? Ha ott születnek, nem lehet kérni britt állampolgárságot? Feltételezem, hogy nem, az EU miatt. De nincs esetleg valamilyen britt ideiglenes utiokmány?
    A mi gyerekeink az USA-ban születtek, és az ottani tanulság az volt, hogy kint is meg lehet kérni a magyar állampolgárságot és a magyar útlevelet a naygkövettségen keresztül, és az átfutási idő így is, úgy is 3 hónap, tehát nem hosszabb, mint Mo-n kérni. (Az tart sok ideig, 3 hónap!!, amíg az adatfelvételtől és aláírástól eljut az adat ahhoz az anyakönyvezetőhöz, aki beírja a nagykönyve a gyereket.) Az útlevél eljárási díja drágább, és mivel az amerikait könnyebb és gyorsabb (sicc!) volt megszerezni, egyenlőre még nincs is magyar útlevelük, pedig már egy ideje itthon élünk.

    Erzsi

    VálaszTörlés
  2. Döbbenet, Norci, hogy ez még mindig így megy. Csak azt sajnálom NAGYON, hogy Janka kakija anyatejes kaki volt...

    VálaszTörlés
  3. Vecet magyar ugyfelfogadason? Muhaha. Es nekunk halisten befigyel az olasz utlevel, a gyerek magyarja sok eve lejart, de nem vitt ra a lelek, h elintezzem, kene hozza a valasi papir, az meg ki tudja hol van. Meg talan ennyi ido utan allampolgarsagi vizsgalat is kell majd, de akkor azt majd elintezi o maga, ha fontosnak tartja.
    Igen, az ajtorangatas is jatszik, kulturember ugye nem rangatja masok ajtajat, engem is mindig kioktatnak. Szeretnek kioktatni, ok ott HATALOM.

    Sajnalom, remes napotok lehetett. Otthon regebben lehetett felarral expressz utlevelet intezni, mar nem lehet?

    VálaszTörlés
  4. Ez nem Magyarország!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nagykövetség? Dehogynem, az kérlek a Magyar Közt... Magyarország területének számít.

      Törlés
    2. Itt ahhoz vagyunk szokva, hogy az ügyintéző mosolyog, megkérdezi, hogy vagyok (még a pénztáros is megkérdezi meg a telefonos ügyintéző is, meg gratulál a babához meg érdeklődik az egész család hogyléte felől). És általában megpróbálnak találni megoldást arra, hogy hogyan lehetne a legegyszerűbben megoldani. Én már attól kiakadtam, hogy Londonba fel kell utazni. Itt szokás postázni az anyakönyvi kivonatot meg az útlevelet (pl. családi pótlékot így igényeltünk) amit visszaküldenek pár nap múlva, és kész. Nagyon élesen látszott a kontraszt, fél éve nem beszélt velünk így senki (illetve de: levélben a bp-i önkormányzati ügyintéző volt ilyen kioktató és rugalmatlan, ti. nem jelentkezhetünk ki az otthoni lakcímünkről csak személyesen, gyerekek esetében két szülő egyszerre kell, hogy jelen legyen)
      Mindenesetre nem tud kifejlődni a honvágyunk.

      Törlés
    3. Egek. Iszonyú. Az egyébként teljesen abszurd, hogy ne tudjanak útlevelet csináltatni a követségen keresztül. Nem csodálom, hogy nincs honvágyatok. Egyébként lehet, hogy ideges a hatóság, nemcsak a londoni, hanem föleg a budapesti: a statisztikák szerint havi 40 ezer ember telepedik ki az EU barátságosabb tájaira, leginkább persze fiatalok. Ez egy év alatt majdnem félmillió. Ugyan enyhül majd a munkanélküliség, de nem lesz, aki dolgozzon és fizesse az öregek nyugdíját. Mit csináltok, ha az összel, Janka útlevele hiányában, nem tudtok iskolakezdésre visszautazni Angliába?

      Törlés
  5. Áááá.... sírok. Én augusztusban megyek ki, hogy az apasági nyilatkozat miatt találkozzam az apukával a konzulátuson, de ha ez így megy, akkor nem 5 napra, hanem 5 HÉTRE kell mennem?!? Pokoli botrányt fogok csapni a 7 hónapos hasammal :)
    Remélem, a hazautatok és az otthoni ügyintézés kicsit "könnyebb" lesz!
    Sok sikert! Borso

    VálaszTörlés
  6. Fel vagyok háborodva, hogy így viselkednek a családommal. Úgy tudom, hogy a diplomáciai életben a Magyar Követség területe, de még a (DT)CD rendszámú magyar követségi autó belseje is Magyarország. Úgy is viselkednek az állampolgárokkal, mint itthon.
    Ha erre felhatalmazol, akkor ezt a blogbejegyzést legszívesebben változatlanul eljuttatnám Martonyi János külügyminiszter úrnak. Egyébként ne idegeskedjetek. Csók Papi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oda küldöd, ahova akarod, de előbb várjuk meg az utazási engedélyt.

      Törlés
  7. Ledöbbentem, mert egyrészt Hágában teljesen más stílust tapasztaltunk, másrészt szerintem az ügyintézés sem így ment.
    Állampolgársági vizsgálatot kértünk, mert nem vettük észre, hogy lejárt a gyerekek útlevele (később kiderült, hogy az egyiket fölöslegesen csináltattuk), de akár telefonon, akár személyesen _mindig_ normálisak voltak az ügyintézők. Az elkészült útleveleket postázzák a lakcímünkre (akkor is amikor Budapesten csináltattuk).
    Én is úgy tudom, hogy elvben a két szülőnek egyszerre kell az ügyintéző előtt aláírni az útlevélkérelmet.
    Viszont személyi igazolvánnyal is tudtok utazni EU-n belül, azt nekünk az apa jelenléte nélkül is sikerült megcsináltatni.
    Próbáljátok ahhoz összeszedni az iratokat, hátha az könnyebben és gyorsabban megy majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az anyakönyvezés tart ilyen sokáig. Otthon mi úgy csináltattunk útlevelet, hogy nem egyszerre írtuk alá, hanem én adtam be a kérelmet, és az Ádám ment személyesen az útlevelekért, akkor írta csak alá a kérelmet. Nem ez a baj. Hanem az anyakönyvezés, még nem néztem utána, hogy mit írnak. És nem tudom elképzelni, hogy vajon mi tarthat 2-3 hónapig.
      A postázást tudom, hogy megcsinálják, itt is, otthon is. Azt nem csinálják meg, hogy feladom postán az én útlevelemet meg amit kell, és megcsinálják.
      Nektek van személyitek? Nekem azt mondták, hogy ha kijelentkezünk otthon, visszaadjuk majd a lakcímkártyát, vissza kell adni a személyit is.

      Törlés
  8. Lehet most el kéne újra olvasni a postodat, esetleg hülyeséget kérdezek/írok.
    Az anyakönyvezésnek kéne mennie teljesen a nagykövetségen keresztül. Csak azért nem kéne Budapestre utaznotok. Holnap megnézem itt hogy is megy pontosan az ügyintézés. Tuti Angliában is úgy kell menjen.
    És igen, az állampolgársági vizsgálat LEHET több hónap, de a lányoknak nagyon gyorsan kész volt.
    A te helyedben én fölhívnám Pesten az Önkormányzatot. Bár rémlik, hogy ahova ti tartoztok, ott nem állnak a helyzet magaslatán. :-( Az óbudaiak velünk egyszerűen szuperek voltak.
    Szóval őket kérdezném meg (és ha normális az ügyintéző akkor kérdezd meg a nevét) hogy mi a leggyorsabb megoldás, hogy Jankának útiokmánya legyen.
    Nekem nincs személyim, de a Központi Okmányirodában azt mondták, ha akarok, csináltathatok. A lányoknak van, csináltattunk.
    És nem kéne mind a kettőtöknek kijelentkezni végleg, mert ha leadjátok a lakcímkártyát egyszerűen megbénultok majd az ügyintézésekkel. Mindenhova kérik. :-(
    A lakcímjelentő lapon azt jelölje meg legalább egyikőtök, hogy ideiglenesen külföldön tartózkodó. Akkor hivatalossá válik, hogy külföldön tartózkodtok, de a lakcímkártya megmarad.
    (Szerintem.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Odette, a nyári szünet miatt megyünk, nem az anyakönyvezés miatt. Tudom, hogy menne innen is. Nem tartozunk sehova, Jankának nincs magyar lakcíme. A lakcímkártyát meggondolom.

      Törlés
    2. Közben kaptam választ az ismerőstől aki itt intézte, facebook-on mutatom mit írt.

      Törlés
  9. Nem is érint titeket az állampolgársági vizsgálat...

    http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/FI/hu/Konzuliinfo/anyakonyvezes.htm

    4.A magyar állampolgár szülők magyar állampolgárságát igazoló okirata (ez lehet: érvényes magyar útlevél, érvényes magyar személyi igazolvány, vagy egy évnél nem régebben kiállított magyar állampolgársági bizonyítvány).

    5.Annak a magyar állampolgár szülőnek, aki nem rendelkezik a magyar állampolgárságot igazoló okirat egyikével sem - a gyermek születés anyakönyvezési kérelem benyújtásával egyidejűleg - kérelmezni kell magyar állampolgársága igazolását is (erről bővebben az Állampolgársági ügyek menüpont alatt olvashat).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.mfa.gov.hu/NR/rdonlyres/626002DB-58B8-4BB1-BD6A-F12B306D94EE/0/Sz%C3%BClet%C3%A9sanyak%C3%B6nyvez%C3%A9se120605.pdf

      ez az angol követség, de olyan ideges leszek tőle (angol anyakönyvi kivonat hiteles fordítása kell nekik, meg ilyenek)

      egyelőre mindenhol azt olvasom, hogy mindkét szülő személyes jelenléte kell az anyakönyvezés elindításához, és hogy 6-8 hét csak az anyakönyvezés, aztán jön az útlevél, amit tényleg lehet gyorsítani

      Törlés
  10. Igen, az itteni is 6-8 hetet ír anyakönyvezésre. És a hiteles fordítást is írják.
    Nem tudom mennyit szántok rá, a hiteles fordítást szerintem azzal lehetne gyorsítani, ha ismerőssel haza tudjátok küldeni az eredeti anyakönyvit és ott Anyukád bevinné a Fordító Irodába. Ott pár NAP alatt fordítják és hitelesítik.
    Közben az jutott eszembe, hogy van ismerős aki itt szült, most azonnal írok neki és megkérdezem ők hogyan intézték ezt az egészet.
    (Azért az őrület, hogy nektek KELL mindent tudni arról, hogy hogyan intézzétek és nem felvilágosítást, segítséget kaptok a követségtől. :-( )
    Az "Apostille" pecsétről szóltak nektek? Az elvben a ti irataitokra is kéne (nem mindenhol kérik aztán) és a Külügyminisztérium intézi. Arra is napokat kell várni. :-(

    VálaszTörlés
  11. csak a fényképhez: a mieinket lefektették egy fehér takaróra és felülről fotózták, iszonyú helyes képek lettek, mindketten olyanok, mintha nem lenne nyakuk:D

    VálaszTörlés
  12. itthon újabban sokan csak személyit csináltatnak a gyereknek, az ingyen van, gyors, és EUn belül mindenhova lehet vele utazni... nem tudom, GB hogy áll ezzel...
    s azt, h miért is kéne visszaadni a személyiteket, meg végképp nem...

    (de amúgy nektek a jogsitok is szolgál személyazonosításra, EUn belül, mint másodlagos okmány vagy mi... még akkor is, ha lejár az orvosija, ezt épp nemrég tudtam meg)ez persze Janka esetén nem javít :-(

    VálaszTörlés
  13. Szia, nem ismerjuk egymast, egy kozos ismeroson keresztul jutottam el az oldaladra. Nagy tapasztalatunk van a gyerek magyar anyakonyvezteteseben, ezert irok. Mindket gyerekunk Portugaliaban szuletett, szerencsere portugal irataik is vannak. A nagyobbik meg a regebbi szabalyok szerint lett anyakonyvezve, az egy honap volt, a kicsi oteves koraban lett csak magyar allampolgar, mert a szabalymodositas miatt tobbszor visszadobtak az egesz paksametat.
    Tehat, ami kell:
    1. angol szuletesi anyakonyvi kivonat,
    2. rajta hagai apostille (az angol Kulugyminiszteriumbol), hiaba mondjak, hogy nem kell (a becsi megallapodas miatt), akkor is kell, mert az ugyintezo nem ismeri az EU-s megallapodasokat :-(
    3. E ketto hiteles forditasa (Mo-n jo penzert egy nap alatt megcsinaljak)
    4. Szulok hazassagi anyakonyvi kivonata vagy valami igazolas, hogy mi a gyerekek vezetekneve.
    4. Egy meghatalmazas valamelyik nagyszulonek, amit mindket szulo alair, hogy intezheti az anyakonyvezest. Nekem talan van ilyenem, ha kell, emailben el tudom kuldeni (reka.horvath kukac sapo.pt)
    5. Egy baratsagos ugyintezo segit, aki neha utanatelefonal, hogy halad-e az ugyintezes 'feljebb'. Nekunk a veszpremi Okmanyirodaban inteztek, nem tudom, mashol hol kell. Viszont talan Budapesten kezdve kevesebb ido megy el postazasokra.

    Ennek az egesznek a beadasatol kezdve nekunk ugy 7-8 hetig tartott, hogy megerkezzen a nagymamahoz a szuletesi anyakonyvi kivonat. Ez egy kicsit zavaros mar (aprilisban volt), de ezzel egyidoben valami papir erkezett az Okmanyhivatalba, ami meg az allampolgarsagat igazolta vagy valami mast, de az is kellett. Es a papirral meg a szuletesi anyakonyvi kivonattal kerhettunk lakcimkartyat (nem mertuk megmondani, hogy nem Mo-n lakunk, mert a nagy anyakonyveztetesenel meg nem volt nem Mo-n lako allampolgar lehetosege, es ha most mondanank ezt, akkor a Gyamhatosagtol kellene igazolas, hogy a nagy - aki sohasem lakott Mo-n - kikoltozhet...).
    Ehhez mar mindket szulo kellett. Es ezekkel egyutt kerhettuk az utlevelet. Ami egy honap mulva jott meg, de mi nem kertuk surgosseggel, mert ugyis van neki masik.

    Tehat nem egyszeru, de lehetseges - csak egy aktiv nagyszulo kell hozza sok szabadidovel. Meg penz. Es kezdjetek el most azonnal, hogy meg beleferjen.

    Sok szerencset!
    Reka

    VálaszTörlés