Áttekintés

Lassan egy éve költöztünk el Magyarországról és még mindig nincs honvágyam. Érdekes tapasztalat megérkezni egy másik világba, megfigyelni hogyan oldódik az izoláltság. Teljesen különbözőek vagyunk. A zene révén lettek a leghamarabb barátaink, tehát Ádám révén. Én nagy nehezen (ezt biztos nehéz elképzelni, de nem barátkoztam) szóba elegyedtem egy lengyel anyukával, akivel hamar jóban lettünk, és ki is derült, hogy még abban a hónapban elköltöznek a város másik felébe. Illetve már ott laknak, csak most kapott helyet a kislány a suliban. Ezen kívül még egy muszlim anyukával szoktam beszélgetni, igen felszínesen.
Artúr tanítónénije nagyon bír minket, ez fokozódott amióta a Kiskarácsony nagykarácsonyt betanítottuk az osztálynak, nagyon szeretné, hogy Poppynak hívjam, de nekem csak a Miss Merton jön a nyelvemre. Szóval én az iskolában nem vagyok olyan eredményes. Leó első percben mindenkivel összebarátkozott, az otthoniak közül csak Jukkit említi meg, de nem hiányzik neki, hanem mint egy biztos pont, gyűjti, hogy mit fog majd egyszer elmesélni neki. Artúrnak van 2-3 barátja, és többször igényelné, hogy suli után is találkozzanak, de egyszerűen nem jön össze, nem tudom, hogy ez itt nem szokás vagy miért, de mikor mi felvetjük, arra is soká kerül sor, ha pedig ők hívják meg Artúrt, mire konkrét időpont lesz belőle, eltelik egy hónap. Samu azt állítja, hogy vannak barátai de csak ha kifejezetten rákérdezek. Nevük nincs, csak ha szintén rákérdezek. Iskola után nem találkozik velük, részben azért, mert messze van a suli, illetve csak én gondolom, mert nem merült eddig fel, pedig otthon ment a barátaihoz, barátaival délutánonként. Ami még nehéz, hogy az angol gyerekek nem tudnak sakkozni, nem tudnak korcsolyázni, a focin kívül nem derült még ki, hogy mit tudnak, de arról panaszkodnak a fiúk, hogy nem sikerül egyenrangú partnert találni.
Samu elkezdett járni judo edzésre, és az nagyon tetszik neki. Sajnos este 7kor kezdődik, nekem ez is fura, hogy a gyerekfoglalkozások általában ilyenkor kezdődnek, ha nem a suli szervezésében vannak. Így csak a péntekire tud menni, mert úgy kiüti magát a másfél órás edzésen, hogy másnap nem tud felkelni.
Még szeptemberben beadtuk a jelentkezésünket a közeli Ashton Park iskolába (itt van a judo is), hogy közelebbre járhasson, ne kelljen korán kelni, buszozni, egyedül utazni. Sajnos nem volt hely az ő évfolyamában, de nem adtuk fel, most fellebbezünk, hogy az egyéni körülményeinket megvizsgálva újra döntsenek, mert eddig csak a születési adatait vették figyelembe. Mivel szeptembertől feltehetőleg a Leó is oda fog járni (az ő iskolája az egyik "feeder school" azaz ők töltik fel hetedikesekkel az induló évfolyamot), és akkor Samunak már elsőbbsége lesz, lehet, hogy ezt már most figyelembe veszik. Az is kérdés, hogy mennyire van tele az évfolyam, nyomós okkal befér-e még egyetlen gyerek. Szerencsére Dawn, az egyik barátunk segít a fellebbezésben, sőt, az ő barátja jártas a fellebbezésekben, és ő is segít, szóval csak kerekítünk egy profi dolgot, amivel ha akad egy aprócska hely, akkor be lehet csusszanni.
A méhlepényemet időközben elvitték, nem maguktól, hanem szóltam nekik és teljesen kiborultak, hogy ilyen hiba csúszott a gépezetbe. Pedig szokott, csak ez emberi dolog, és megengedhető a mi oldalunkon is. Általában minden elég emberléptékű. Van, ami lassú, van, ami béna, de én is lehetek lassú és béna. Jól szervezett általában azért a legtöbb dolog, de semmiképp nem óramű-szerű.
Megszületett Manu, José kisfia, így már Jankának is van itt barátja. Kicsit mókásak egymás mellett, 5 hónappal kisebb, de a feje nagyobb. A teste pedig feleakkora, mint Jankának. Teljesen normális baba, csak Janka kisfejű, hosszú, Manu pedig nagyfejű és rövid. Ő is otthon született, és neki sem ért ki a bába, pedig első gyerek. Igaz, rohamszüléssé változott, be is mentek a kórházba, mert megijedtek, nem hitték, hogy már pillanatokon belül baba lesz ebből, úgyhogy mindennel együtt azt hiszem 4 órát voltak kórházban.
Adós vagyok a pelenkateszttel, ami biztos sokaknak kínai lesz: mivel névtelen pelenkákat hasonlítottam össze, nem tudok márkát mondani. Az lett végül a legjobb, ami bambuszból készült és dupla soros a patentja, tehát 3-3 patenttel rögzítem a két oldalát. Ilyenből rendeltem még 5 db-ot, mert több nem kellett (annyi félét hasonlítottam össze), szóval nem pont ugyanolyat küldtek, egy kicsit más volt a szabásmintája is, meg a patentok is máshogy vannak rajta, de az egész fejlődött, szóval jó irányban változik a piac, ezt el lehet mondani. A legolcsóbb gyakorlatilag használhatatlan volt (szállítással együtt £1) ez a nedvességet sem szívta, és a fazonja miatt nem is zárt jól, azaz a pisi egyből kicsorgott. Vártam vele, hogy ha nagyobb lesz Janka, akkor talán jobban passzol, de nem. Pár használat alatt viszont tönkrement néhány patent is. De erre azért lehetett számítani. Végül amit használunk, azokat £4-£7 között lőttem az ebayen, és pár bambuszbetétet is vettem hozzájuk, hogy duplán lehessen tenni a betéteket.
Élelmiszerek terén is otthonosan mozgunk már, vannak itteni kedvenceink, több mogyoróvaj fogy, mint Magyarországon, használunk olyan fűszereket, amit otthon nem kaptunk (jobb, ha nem többes számban írok, mert ebben Samu csatlakozik csak hozzám), meg tudjuk csinálni, ami fontos hazai íz, tudjuk, hogy hol kapni túrót, grízt, tejfölt, szalámit. Van egy gasztro-zenei barátunk is, Phil, aki a múltkor chilis polentát csinált, úgy állított be zenélni, hogy reméli, hogy főzök ma este, mert szeretné ő csinálni a köretet. Egészen pontosan úgy állított be, hogy "Have you eaten tea today?" Amitől egy kissé zavarba jöttem, mert legjobb tudásom szerint ez azt jelentette, hogy "Ettetek ma már teát?" De aztán tisztáztuk ezt a dolgot, hogy ő az esti étkezést hívja teának, ami á vacsora nálunk. Szabadkozott, hogy ez nem is bristoli, hanem londoni kifejezés, én meg szabadkoztam, hogy a tankönyv, ugye...
Az udvariasságot nem nagyon tudom megszokni. Néha már megkérdezem, hogy hogy vagy, de egyszerűen úgy köszönnek, hogy "Allright?" és ettől zavarba jövök. Legjobban akkor jövök ki belőle, ha én kérdezem először hogy ólrájt, mert jöjjön ő zavarba, ne szívassom engem. Azon kívül akkor is tudnak beszélgetni, ha semmi mondanivalójuk nincsen, amit én magyarul sem tudok, igaz, ritkán nincs mondanivalóm, de akkor kifogástalanul kussolok (öö azt hiszem), itt viszont egy idegen nyelven kellene a semmiről hablatyolni. Mindig fel tudnak dobni egy témát, még a José is, pedig ő igazából kolumbiai. És a Dawn azt mondta, hogy már tudja, hogy nagyon figyelek az angol miatt, de amikor koncentrálok, akkor barátságtalan vagyok. Na ezt sem mondták még rám, de asszem ebből a kettőből adódik, hogy nincs időm mosolyogni a figyelés miatt, és nincsenek társalgási témák a tarsolyomban. Tehát csöndben figyelek, yes-no. Ennél persze bővebben, de főleg mégis ők beszélnek. Főleg ha valaki este jön hozzánk, amikor már olyan borzasztó fáradt vagyok, hogy a csöndben figyelés sem megy, hanem időről időre kikapcsol az angol, és egyáltalán semmit nem értek. Pedig már egy év eltelt.
Az igaz, hogy nagyon-nagyon fárasztó itt. Lett eggyel több gyerekünk, idegen nyelven, idegen környezetben. Mind izgalmas, és mi választottuk, de azt hiszem, életemben nem voltam ennyire de ennyire fáradt. Ádám is szerintem többet alszik, a gyerekek minimum 10 órát.
Ennyit mára, Jankát megfröccsintettem forró olajjal, ezért lesz jó a háton hordozós kendő végre (mert az is lesz nekünk hamarosan), de sebaj, este Ádámnak felszakadt a bal szeme fölött foci közben...
Szóval zajlik.